Kolumbia látnivalói 1. – Salento és a Cocora-völgy
A Cocora-völgy édenkertje
A Cocora-völgy az egyik leghíresebb és legnépszerűbb turista célpont Kolumbiában, hiszen itt nőnek a nemzeti jelképnek számító viaszpálmák, lélegzetelállító útvonalon lehet felfelé mászni a hegyen, szebbnél szebb virágokban és mindenféle növényekben gyönyörködhetünk és természetesen megcsodálhatóak mindenki kedvencei, a pici, színes, szélsebes röptű kolibrik. Kolumbia természeti kincsekben rendkívül gazdag ország, a világ legtöbb kolibri és pálmafajának ad otthon, de sok más élőlény is benépesíti a kolumbiai erdőket.
De mint mindnehol, sajnos itt is írtják a természetes erdőket az olajpálma miatt. A pálmaolaj szerintem a 21. század egyik rákfenéje, valamiért szinte mindenbe beleteszik: élelmiszerekbe, kozmetikumokba. Mivel trópusi esőerdőket, kolibrik és megannyi 100 csoda élelőlény otthonát emiatt irtják, én igyekszem nem vásárolni olyan terméket, amiben pálmaolaj van. Elolvasom a címkét és ha csak elkerülhető, akkor el is kerülöm. Úgy vélem, túl sok mindent gyártanak a nagyvállalatok, amire igazából nincs is szükségünk, csak elhitetik velünk, hogy ez kell nekünk. Élelmiszerek esetén nem olyan nehéz kikerülni a pálmaolajat, ha nem veszel feldolgozott terméket. Ide tartoznak a kekszek, csipszek, rágcsák vagy zakócs, mirelit készételek. Ezek ráadásul baromi egészségtelenek is. Ha teheted, Te se vegyél pálmaolajat tartalmazó terméket, mert ezzel is óvod az esőerdőket, a kolibrik, színes madarak otthonát!
A viaszpálma a világ legmagasabbra, akár 70 méteresre is megnövő pálmafaja és akár 200 évig is elélhet. A kérgén megtalálható viaszszerű anyagról kapta a nevét, amit régen fel is használtak, például gyertya készült belőle.
Mikor kiszálltunk a dizspből, találkoztunk egy nemzeti parki dolgozóval, aki felajánlotta nekünk a segítségét. Elmagyarázta, hogy van rövidebb és egy hosszabb út is felfelé, a rövidebb 3 óra, a hosszabb 6 óra. Nem is volt kérdés, hogy mi a hosszabb utat választjuk, elvégre azért jöttünk ilyen korán (9:30 körül járt az idő), hogy az egész napot ebben a csodálatos völgyben töltsük. Azonban homokszem került a gépezetbe. Emberünk ugyanis csak úgy nagyjából mondta el az utat, de az is lehet, hogy nem jól értettem őt. A lényeg, hogy ahelyett, hogy jobbra lekanyarodtunk volna az ösvényről, mentünk tovább felfelé.
Pedig így utólag nézve ordított, hogy ott van a bejárat, nagy táblákkal, parkőrökkel. Végül is nem bántuk meg a röpke 3,5 órás kitérőt, mert így olyasmiben volt részünk, amit azok, akik, csak a turistás útvonalra mennek, sosem látnak. A táj maga a vad természet, sűrű, buja dzsungel, patakokkal, függőhidakkal, csöndel, nyugalommal, madárdallal.
A másik ösvény – vadregényes út az El Nevado felé Mentségünkre legyen mondva, nem csak mi tévedtünk el, találkoztunk még más utazókkal is, akik azt hitték, hogy a Cocora-völgyben járnak, miközben egyre felfelé kapaszkodtunk a sáros, sikamlós, meredek úton. Körülöttünk az andoki köderdők terpeszkedtek liánokkal, gigatnikus méretű fákkal, pálmákkal, bokor méretű fán lakó broméliákkal és orchideákkal. A levegő itt mindig párás, meleg, ha kisütött a nap, rendesen izzadtunk, de ha beborult és fújt a szél, szinte fáztunk Az idő percről percre változott, időnként egy-egy madár dalát hozta felénk a szél, meg-megálltunk hallgatózni és nézni a a 10 méter magasba repdeső papagájokat. Még sohasem járunk ehhez fogható helyen, nem győztünk csodálkozni a sok szépségen, ami körülvett minket. Ahogy kapaszkodtunk felfelé, egyre szebb és szebb lett a panoráma. Velünk szemben meredeken törtek az égbe a fákkal sűrűn borított hegyoldalak és láttunk nem egy 60-70 méterre megnövő viaszpálmát is. Keltünk át patakon, függőhídon, másztunk fel sziklára, majd bokáig gázoltunk a csúszós sárban, néha alig tudtunk haladni. Már jó 2 órája úton voltunk, mikor ismerős szavakat hozott felénk a szél. Fentről 2 magyar férfi és kolumbiai vezetőjük ereszkedett lefelé. Hát el sem hittük, hogy itt, a kolumbiai dzsungel mélyén találkoztunk magyarokkal. Azt nem tudom pontosan, hogy honnan érkeztek (amúgy a Los Nevados National Natural Park oldalán szebbnél túra útvonalakat lehet találni), de állításuk szerint ott “nem volt semmi különös”, majd közölték velünk, hogy rossz irányba megyünk. Bár sokkolt minket a hír, hogy ekkora kitérőt tettünk, de közben meg olyan élményekkel töltekeztünk fel, amivel a Cocora-völgy turistás lankáit megmászók nem. A 2 magyar vezetője szerencsére úgy ismerte ezt a helyet, mint a tenyerét, ezért az ő segítségével végül is 1,5 órás visszafelé túrázás után megtaláltuk a helyes utat. Igazán jó élmény volt ilyen jó fej, udvarias magyar utazókkal találkozni. Ha esetleg olvasátok a blogom, akkor üzenem, hogy örülök, hogy találkoztunk veletek és remélem, hogy nektek is jól alakult a kolumbiai utatok! |
De most folytassuk a viaszmálmás túrával!
Kb. 1-2 óra alatt lehet feltúrázni a kilátókig a viaszpálmákkal szegélyezett úton.
Két jelzett kilátó pont (spanyolul mirador) található az ösvény mellett, ahonnan a látvány elképesztően szép. Mivel az Andok hegyei között vagyunk, az időjárás pillanatról pillanatra változik, egyszer süt a nap, majd felhők jönnek, esni kezd, ami hamar el is állhat, aztán pedig ködbe burkolózik a táj… annyira szép az eső és nap váltakozása, az üde, illatos levegő pedig még varázslatosabbá teszi ezt az élményt. Nem egyszerű szavakba önteni az érzést, de életem egyik legszebb pillanatait éltem meg itt.
Az út azonban nem ér véget a második kilátónál, hanem vezet felfelé, időnként elég meredeneken. Mondanom sem kell, hogy a 2. miraduro után a turistahad megritkult és csak a lelkes természetbarát utazók taposták az örvényt. A látvány, az illatok egészen fantasztikus volt. “Erre vártam egész életemben” – gondoltam. És teljesült az álmom! Boldogság és öröm. Miközben ezen merengtem, egyszer csak furcsa, berregő hangot hallottuk, már-már azt hittük, valami bundás jószág ólálkodik a fák között… aztán kiderült, hogy az ujjnyi kolibri szárnyai keltik a mély, berregő hangot. Sajnos csak villanásnyi ideig láttuk a kis madarat, de nagyon boldogok voltunk. Csak úgy repesett a szívünk.
Nagyjából 1-1,5 óra sétával értnk el egy kis faházikóhóz, ami a Finca La Montaña nevet viseli. Ez afféle helyi mini öko gazdaság az Andok lankáin. Mi erről a házról hittük, hogy a nevezetes kolibri menedékhely, az “Acaime La Casa de Los Colibris”. Mint kiderült, ez még 1 óra lett volna a kis házikótól, ezért sajnos ide már nem jutottunk el, másként lekéstük volna Salentóba az utolsó willyt.
Pár szó a kolibri menedékhelyről és kávéboltról. Érdemes angolul keresni, mert magyarul eléggé gyér és limitált, amit lehet találni. A wikitravel Valle De Cocora oldala releváns és hasznos, itt lehet tájékozódni, ha ide utaznál. A kolibri menedékhely neve “Acaime”, angolul “hummingbird sanctuary”. Érdekes egyébként, hogy a kolibri spanyolul is kolibri :). Ha a menedékhelyre megérkezel, pár ezer pesóért cserébe figyelheted a pici kolibriket és ihatsz egy kávét is. Mint említettem, mi már nem értünk el ide, amit nagyon sajnálok, de legalább mi természetes környezetükben láttuk a pirinyó madarakat. Itt itatóval csábítják oda őket, hogy a túrázók gyönyörködhessenek bennünk. |
Rendesen kitikkadtuk, hiszen kb. 2000 méterről másztunk fel 2700 méterre a párás melegben. A házikóból ekkor előkerült egy idős néni, aki megkínált minket kávéval (3.000 peso/adag), miközben ittuk, nagy megdöbbenésünkre feltűnt az első kolibri. Utólag tudtuk meg, hogy a Finca La Montaña is a kolibrikről nevezetes. A házikó kertjében ugyanis megannyi színes, illatos virág kelleti nektárját a repkedő ékszernek is beillő madárkáknak.
Se láttuk, se hallottunk az örömtől. Varázslatos látvány volt igazi kolibriket látni. Tényleg fénysebességgel repülnek egyik virágról a másikra, ezért nem volt könnyű őket fotózni és videózni. Igazi jó közeli képet nem is sikerült készítenünk, viszont az élmény örökre bevésődött az emlékezetünkbe. Legalább 1 órát időztünk fent és csodáltuk a gyors röptű smaragzölden csilligó és fehér-fekete madárkákat.
Relatíve hamar, kb. 1,5 óra alatt leértünk és még szerencsre, hogy nem vállaltuk be az oda-vissza plusz 2 órát fárasztó túrázást a kolibri menedékhelyre, ugyanis hosszan kígyózott a sor a Salentóba tartó willikhesz. Így elég korán visszaértünk, de nem bántunk, átöltöztünk, fürödtük, vacsiztunk és természetesen vásárolgattunk a kézműves boltok utcájában.
Mint szinte minden nap, korán ágyba bújtunk, hiszen reggel 6 körül már talpon voltunk.
Blogom következő része még íródik, amiben a Santa Rita vízesésről és a kávéfarm látogatásól írok. Újabb bakancslistás program!
Oldalak: 1 2