Kolumbia látnivalói 1. – Salento és a Cocora-völgy

Salento a helyi turizmus központja, a Cocora-völgy kapuja és a második legnépszerűbb belföldi turisztikai úticél, de rengeteg külföldi is ellátogat ide. Salento egy kb. 7000 fős kisváros az Andokban, 2000 méter tengerszint feletti magasságon fekszik, zöldellő erdők ölelésében. Mivel az Egyenlítő közel van, napközben 20-23 fok van, de ha esik, vagy leszáll az est, kellemesen lehűl a levegő, ezért jól jön egy pulcsi.

Salento közúton csupán 290 km-re fekszik Bogotától (a fővárostól), az úgynevezett kávéháromszögben (Eje Cafeterio).

Salentóba Bogotából busszal vagy repülővel lehet eljutni. Mindkét esetben a kisváros szomszédságában található két nagyobb város valamelyikében kell átszállni a helyi buszra: Pereirában vagy Armeniában. Az Avianca számunkra kedvező idpontban és árban Pereirába indított járatot a Kolumbiába való érkezést követő napon, ezért mi ezt az útvonalat választottuk.

A Viajala nevű applikáció segítségével kerestünk olcsó belföldi repülő járatokat Kolumbiában. Ez az alkalmazás sokkal jobb, mint a nemzetköziek, azonban csak spanyol nyelven érhető el, ezért érdemes megtanulni a repüléshez kapcsolódó kifejezeséket.

Bárhova is utazol, én ajánlom, hogy részesítsd előnyben a helyi útvonaltervezőket, szolgáltatásokat, mert megbízhatóbbak, pontosabbak és gyakran olcsóbb lehetőségeket kínálnak, mint a külföldiek által készültek.

Busszal Bogotá-Salento távolság 8-10 óra alatt tehető meg. Sokkolt ez az informció bennünket, mert nem tudtuk, hogy ennyire nehéz itt a terep, nem gondoltunk bele, hogy az Andok lejtőin egysávos utak vannak és persze dugók. Ezért a gyorsabb megoldást választottuk és jegyet váltottuk az egyik legnépszerűbb helyi légitársaság, az Avianca járatára. Így Bogotából 1 óra alatt megérkeztünk Pereirába, ami a kávéháromszög másik, de népesebb városa, innen busszal újabb 1 óra alatt érkeztünk meg Salentóba. Maga az utazás is kalandos volt, erről részletesebben az alábbi bekezdésben, dőlttel szedve írok. Ha érdekel a sztorizósabb verzió, olvasd el, ha nem, ugorj a következő részhez!

Utazás Pereirából Salentóba

Pereirába minden gond nélkül érkeztünk meg. Bár nem egy nagyváros Pereira, a repülőtérről elég kalandosan jutottunk be a városba. Összesen 3 különféle busszal kellett mennünk, ebből 1 ingyenesen vitt bennünket. Ha nem segít egy helyi hölgy, soha nem jutunk el a buszpályaudvarra.

A reptérről indul a reptérbusz, amire azonban csak egy plasztik kártyával lehet érvényesíteni a jegyet, beengedő kapu van a buszon és ezt a kártyát csak a városban veheted meg, a reptéren nem (üdv nektek, gringók!). A sofőrrel konkrétan tilos beszélni. A nő, akinek a segítségét kértük, adott nekünk egy egységet a saját kártyájáról és megkért egy másik nőt, hogy ő is adjon egyet, így mindketten fel tudtunk szállni. Természetesen készpénzben kifizettük nekik, ha jól emlékszem 4.000 pesóba került kettőnknek. Ezzel a busszal pár percet utaztunk, majd átszálltunk egy másik buszra, ami elvitt egy helyi buszállomásra, ahonnan sokfelé indultak buszok. A nő, aki már az elején segített, gyalog elvezetett minket ahhoz a buszálláshoz (27-es), ahonnan Pereirába indulnak a buszok. Mi ekkor még azt hittük, ezek innen már Salentóba megyünk, de nem. Viszont ez a busz ingyen vitt el minket és a végállomása a Pereira helyközi buszállomáson volt, ahol végre megvehettük jegyünk Salentóba. 1 órát utaztunk, a jegy fejenként 9.000 pesóba került (kb. 900 forint).

Bár van menetrend, a buszok nem igazán e szerint indulnak, ezért érdemes mindenhova jóval előbb odamenni.

Nekünk hivatalosan volt még legalább 45 percünk indulásig, de inkább megkerestük a buszállást, ahonnan indul a Salentói busz. 

Mivel ide sok turista megy, nagy betűkkel ki van írva a város neve, meg persze segítettek is megtalálni. (Csak zárójelben mondom, hogy a helyiek hihetetlenül segítőkészek, de nem mindig jó, amit mondanak, ezért érdemes fenntartással kezelni). Tök nyugodtan ültünk, kb. 10 perc múlva  meghalljuk, hogy Salento nevét kiáltozzák. Több se kellett, uzsgyi – már amennyire egy 15 kilós és két 10 kilós hátizsákkal lehet uzsgyizni – odarohantunk a buszhoz, felszálltunk és perceken belül már robogtunk Salento felé. Durván 30 perccel korábban indult a busz, hiszen megtelt. Hoppá, ez Latin-Amerika, nem Európa, itt másként működnek a dolgok! Áldottuk az eszünket, hogy előre felkészültünk erre. 

Itt jön a képbe a kedvenc témám, miszerint mi különbözteti meg a turistát az utazótól. És ez a dolog egyébként egy kellemes, élményekben gazdag út záloga is egyben. Fel kell készülni az utazásra. Utána kell olvasni, hogy mire számít ha megérkezel, hogy ne érjen meglepetés, ne szívd meg és tudj alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. Készülj fel információkkal és lélekben is az utazásra, mert így tudod élvezni és nem fog zavarni a sok kulturális különbség.

Az utazó – legalábbis az én véleményem szerint – nyitott, kíváncsi, kipróbálja a helyi szokásokat / ételeket és nem akarja ugyanazt enni / csinálni, mint a megszokott környezetében. Hiszen ez az utazás lényege. Aki lélekben is utazik, nem csak a világ nyílik meg előtte, hanem saját magát, saját hazáját is jobban megismeri. Hiszen ez az utazás lényege.

Aki lélekben is utazik, nem csak a világ nyílik meg előtte, hanem saját magát, saját hazáját is jobban megismeri.

Salento látnivalói

Magában a városban viszonylag kevés a látnivaló, Salento inkább afféle bázis, ahonnan kirándulhatunk a környéken.

Persze érdemes körbenézni itt is, mi az érkezésünk napján jártuk körbe Salentót és felmásztunk a kilátóba is, ahonnan rálátni a környező sűrű dzsungebe. Meseszép volt a panoráma, a fejünk felett pedig óriási madarak (talán kondorok) kőröztek.

Ami kevésbé tetszett, hogy minden tele van kóbor kutyákkal. Szerencsére jámbor jószágok, de azért ez eléggé zavart. Sajnos a harmadik világ országaiban ez eléggé általános, de Európában sem ritka. Romániában, Görögországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is rengeteg van belőlük.

Salento látnivalói:

• Főtér, templom
• kézműves üzletek utcája
• színes házak, utcák
• Mirador Alto de la Cruz (kilátó)
• kávézók

Látnivalók Salentó környékén:

• Nevada-csúcs felé a túraútvonal
• Cocora-völgy túraútvonal és a viaszpálmák, kilátók  
• Kolibrik: Finca La Montana és a kolibri menedékhely
• Kávéfarmok: rengeteg van, mi a Las Acacias Coffee Farm nevű kis családi gazdaságba látogattunk el
• Santa Rita vízesés
• Kasaguada Natural Reserve

Salento színes házai, központja

Salentó központjában szálltunk meg egy kis hostelben, ahol reggel kakaskukorékolásra ébredtünk. Ebben az országban ez teljesen természetesen, a tehenek, tyúkok szabadon kószálnak az erdőben és a házaknál is gyakran tartanak kisebb lábasjószágokat.

Salento szó szerint a legszínesebb város, amit életemben láttam. Egyszerűen imádtuk, annyira szépségesek itt a házak.

A városka főterén található a legtöbb étterem és büfé, egyik végében a templom, a másik végében pedig a dzsipes túrák kiindulópontja. A dzsipek helyi neve WILLY. 

Mint utóbb megtudtam egy ismerőstől, a Willy egy régi, amerikai terepjárónak a neve. Mi meg azt hittük, hogy ez egy helyi, salentói specialitás :).

Délutánonként érdemes csak úgy kószálni a városban és csodálni a színes épületeket, bámulni a dús növényzetet és a hegyeket, ami körbeveszi a városkát. Este pedig irány a kézműves utca, ahonnan nem jössz el költés nélkül! Tényleg szépséges dolgokat lehet itt vásárolni. Érdemes azokba a boltokaba bemenni, ahol drágább termékeket árulnak. Húgom egy lámabundából készült poncsószerű felsőrészt vett, ami hihetetlenül puha tapintású és helyi jellegzetesség. Én pedig a gyöngyökkel kirakott kis kézi borítéktáskát vettem. Előbbi 85.000 pesóba került, utóbbi 65.000 pesóba. Ez helyi viszonylatban nagyon drága, az ittenieknek ez luxusnak számít. Szívesen vásároltunk volna még egy gyönyörú, színes függőágyat, de sajnos túl nagy lett volna ahhoz, hogy a következő 12 napban végigcipeljük egész Kolumbián.

Este beültünk egy kis büfébe és megvacsoráztunk. Sajnos a kolumbiai konyha elég szegényes, de azért megkóstoltunk 1-2 fogást, ami nekünk egzotikus volt. Ilyen például a sült banán. Ezt sokféleképpen készítik el, kb. úgy használják, mint mi a krumplit. 

Itt megint tennék egy kis kitérőt. A kolumbia emberek elég ducik. Nem mondom, hogy kifejezetten kövérek, de elég husik a lányok és fiúk is. Itt nem divat az anorexia és úgy vélem, hogy ez részben dél-amerikai sajátosság, mert más a szépségideál, másrészt az ételeik is elég hizlalóak. Érdekes volt megfigyelni, hogy a városi, középosztálybeli lányok kb. úgy öltözködtek, mint Budapesten a jobban szituált cigánylányok, mindenféle negatív felhang nélkül. Magabiztosak, harsányak, divatosak és szerintem semmi gondjuk sincs azokkal a hájacskákkal, amiknek leküzdésével szenved annyi európai nő. Bár én alapvetően a karcsú, sportos, jógás alkatot kedvelem, az nagyon tetszett, hogy itt senki sem koplal azért, hogy tessen. Nem tudom, vannak-e étkezési zavarok, de én kétlem. A csajok elég magabiztosan viselték idomaikat és a fiúknak sem volt gondjuk a külsejükkel. Lehet, hogy ez nem a legegészségesebb fizikailag, de mentálisan egészen biztosan sokkal egészségesebbek, mint az anorexiás-bulimiás lányok.

Salentó kilátója messze a legjobb és legérdekesebb látnivaló. Csodás panoráma tárul a városra, az Andokra, láthatunk felettünk vagy alattunk köröző ragadozó madarakat (szerintem mi kondort láttunk). Több kilátó is van, s csupán 5-10 perc alatt fel tudunk mászni a városból ide. A kilátók környékén van pár ösvény az erdőben, itt egyik ámulatunkból a másikba estünk a dús vegetáció, a fán lakó növények, virágok láttán és a lombok között csivitelő madarak hangjától.

Utazgatás a környéken dzsippel 

A Willyk valódi dzsipek, 4-kerék meghajtással, ezekkel viszik a turistákat a környéken mindenfelé: a Cocora-völgybe, a Santa Rita vízesés felé (Santa Rita Reserva Natural) és a kávéfarmokra is.

A jegyet egy kis fabódéból lehet megvenni azon a téren, ahol a templom áll. Itt is érdemes jóval korábban érkezni, mint a hivatalos indulás, mi is majdnem lemaradtunk. A mi dzspünk – bár konkrét időpontra szól a jegyünk – legalább 20 perccel előbb indult, hiszen korábban megtelt. Volt, aki a dzsip végében kapaszkodva, állva utazott. 

Első teljes itt töltött napunkat a Cocora-völgynek szenteltük, ahol láttuk a nemzeti növénynek számító viaszpálmákat, a türkizzöld andoki motmotot (ő egy hosszú farkú madár) és láttuk a szélsebesen cikázó kolibriket is.

Oldalak: 1 2