Portugália

Annó még a blog.hu oldalon kezdtem el blogokat publikálni és mivel olyan sokat dolgoztam velük, sajnálnám ide átköltöztetni, ezért inkább meghagytam őket az eredeti oldalon.

Portugáliában eddig már 4-szer jártam, első alkalommal 2 hét alatt utaztam végig az országot a barátommal (azóta vőlegénnyé lépett elő :D). Ezért Portugália vidéki látnivalóinak leírás szinte teljes egészében ebből az időből származik. Ezekben a blogokban rengeteg gyakorlati tippet osztok meg, amik többsége abszolút aktuláis ma is (egyébként több cikket frissítettem azóta).

A következő utam során húgommal utaztam Lisszabonba, majd a déli üdülőhelyre, Algarve-ba. Ezekről a helyszínekről is tervezek majd írni frisebb blogokat!

A negyedik utazásom pedig Madeira szigetére vitt.

Miért is a zártam szívembe Portugáliát már az első utam alatt?

Mert van ámulatva ejtő óceánpart, ahol lehet szörfözni is (sőt, Nazaré falucska fövenyén keletkeznek a világ legnagyobb hullámai!), sok érdekes város, gyönyörű az építészete, jó a klímája. És remek borai vannak! És nem csak a mézédes portóira gondolok, a helyi száraz vörösborok is igazán finomak.

És természetesen gyakorlati okok miatt is visszatértem Portugáliába. Itt az itteni árszínvonal megegyezik a magyarral, könnyű és viszonylag olcsó ide eljutni Budapestről (a WizzAir Portóba és Lisszabonba is repül), illetve és az országon belül a tömegközlekedés olcsó és szinte bárhová eljuthatsz busszal és vonattal.

Mivel Portugáliát már elég jól ismerem, bármi kérdésed van, tedd fel nekem bátran e-mailben vagy instagramon.

  • Instagramon keress @vadoc_utazo néven.
  • E-mailt ide írhatsz: vadocutazo@gmail.com

Az Portugáliáról szóló úti beszámolóimat az alábbi linkeken olvashatod

Lisszabon látnivalói és azon túl: mi mindent tartogat még Portugália?

Portugália Velencéje, Aveiro és a Serra de Estrela: látnivalók, hasznos információk

Nyüzsgő középkori kikötőváros – PORTO