Minca, pici falu a trópusi esőerdőben

Minca egy kicsike, 600 fős falu a hegyekben, 15 km-re és 45 percre busszal Santa Martától, a Magdalena régióban. Bár a földrajzi távolság nem nagy a Karib-tenger melletti nagyváros a kis falu között, a klíma, így a növényzet is teljesen más. Míg Santa Martában szárazság uralkodik, emiatt ritkás szavanna a növényzet, addig Mincában elképesztően magas a páratartalom és sűrű trópusi dzsungel borítja a hegyoldalakat. A falu 580 méter tengerszint feletti magasságon fekszik, körülötte magasabb hegyekkel, a legmagasabb csúcs kb. 3.000 méter.

Sűrű, trópusi dzsunge veszi körül a kis Minca falut

Minca kiemelt turisztikai látnivaló a gyönyörű táj és nyugalma okán. Lehet itt túrázni, madárlesre menni, kakaó- és kávéfarmot látogatni és élvezhetjük a valóban gyönyörű természet szépségét.

Az alábbi térképen meg tudod nézni, pontosan merre van, illetve láthatod Santa Martát és mellette a kis álmos halászfalut, Tagangát, illetve a Tayrona Nemzeti Parkot, ami az ide érkező turisták másik célpontja. Így természetesen mi is ellátogattunk a csodaszép parkba.

Ha egy kicsit kiljebb zoomolsz a térképből, észre fogod venni Kolumbia legmagasabb csúcsát is, az örökké havas Pico Cristóbal Colon-t (5584 méter), ahol simán mínuszok röpködnek éjszaka. Mit gondosz, kiről kapta a nevét?

Igen, magyarul Kolumbusz Kristófról van szó. Hihetetlen, hogy az Egyenlítő közvetlen közelében ilyen hideg is lehet, nem igaz?

Izgalmas utazás Mincába

Mivel a szállásunk Tagangában volt, előbb be kellett utaznunk Santa Martába a helyi busszal.

Fogalmam sincs, hogy ennek a nagyvárosnak milyen lehet a többi része, de ahol a busz megállt, és ahol a piac is volt, olyan csumpitelep fogadott minket, amire álmomban sem számítottam.

Nagyjából 10 percet sétáltunk a tagangai buszmegállóból a turista buszhoz. 

Olyan volt, mintha Nigériában jártunk volna. Ordibáló árusok, egyik olajszagú javítóműhely a másik után, elképesztően sötét és rossz arcú emberek. Folyamatosan arra koncentráltam, hogy még véletlenül se vegyem fel senkivel sem a szemkontaktust… Tényleg féltünk…

Óráknak tűnt az a 15-20 perc, amíg elértük a hivatalos turista busz megállóját, ahol még egy tenyérnyi iroda is volt számítógéppel, meg rendes személyzettel.

Hatalmas örömmel és boldogsággal ugrottunk be abba a buszba, amit egyébként más országban kerülnénk. Itt azonban minden, amit turistás, egyenlő a biztonsággal.

A busz kb. 15-20 percen belül indult is, 45 perc után pedig kényelmesen megérkeztünk Mincába. Nem csalódtunk, csodálatos élmény volt, Salento és a Cocora-völgy után a kedvenc programom lett Kolumbiában.

Ahol Minca fekszik buja, trópusi esőerdő borítja a hegyeket, rengeteg turista jön ide. Ezért kivételesen nem lepukkant vendéglátóhelyek, hanem színvonalas kávézók, éttermek fogadtak minket. 

Bár számomra egy utazás része a gasztronómia is, Kolumbiában sajnos ezt nem igazán tapasztalhattam meg, ezért nagyon ki voltam éhezve valamilyen normális ételre. Zöldséget gyakorlatilag napok óta nem ettem. Szerencsére az egyik kávézóban finom tojásrántottát is csináltak, amihez a helyi készítésű, isteni kolumbiai kávét ihattuk. Persze az árak egy picivel talán magasabbak voltak, mint Kolumbiában bárhol, de még mindig így is nagyon olcsó volt minden.

Jobb reggelit nem is kívánhatnék: isteni kolumbiai kávé, omlett, kolumbiai paradicsomszósszal töltve
Minca falu (Kolumbia), Tienda Cafe
Azért ezt a kilátást meg tudnám szokni 🙂 Minca falu 580 m magasan fekszik, sűrű esőerdővel borított hegyek ölelésében

Reggelizés után tetőtől talpig bekentük magunkat naptejjel, szerintem még a fejemen a sapkát is bekentem, biztos, ami biztos alapon :)))

Közben 30+ fok, extrém magas páratartalom, a nap úgy égetett, mintha le akarná szedni a bőrt az emberről. Hiába, Kolumbia egy azon 9 országból, amit keresztül szel az Egyenlítő.

Már 10 perc séta után izzadtunk, folyt rólunk a víz, a naptej csípte a szemünk, és hát nem volt könnyű ilyen körülmények között hegynek fel sétálni az erdőben.

De végre itt voltunk buja, zöld esőerdőben, illat- és színkavalkádban, csodaszép környezetben.

A Finca La Candelaria kávé és kakaó farm

Bevallom, egy rendkívül egyszerű módszerrel találtam meg ezt a helyet: a Mapy.cz térképen néztem ki, nem kerestem rá a Google-ben. Természetesen később utánanéztem, hogy a térképen jelölt farm tényleg létezik-e.

Az út felfelé elég hosszú, kb. 1,5 óra, de hát a cél éppen az volt, hogy élvezzük ki a trópusi erdő szépségét. Amennyire csak lehetséges, jelen voltunk: ámultunk és bámoltunk, lestük a fákat, az ágakról csüngő gyümölcsöket, élénk színű virágokat.

Itt vadon nő az avokádó, a papaya, gigantikus méretű mangófák koronái borulnak fölénk, banánpálmák csavarodnak az ég felé minden második lépésnél. Comb vastagságú és 2 emeletes ház magasságú bambuszok alkotnak sűrű rengeteget.

Sok-sok színes madár röppen el felettünk, köztük a kék Motmot, ami Kolumbia afféle nemzeti madara. Tukánban és kolibriben is reménykedtünk, sajnos előbbivel nem volt szerencsénk, a repülő ékszerekkel azonban ismét találkozhattunk. (korábban a Cocora-völgyben már megcsodálhattuk a parányi madarakat).

A farmra érkezve egy hatalmas Marihuana növényke fogadott minket, olyan átható illata volt, amit szinte most is érzek, ha visszagondolok az élményre.

A farm a hegy tetején álló, több faházikól áll, egybeolvadva az erdővel. Szerencsénk volt, ugyanis a következő túra éppen egy kakaó bemutató volt (egyébként felváltva tartanak kávé és kakaó túrákat).

A kakaó túra során gyakorlatilag megismertük a kakaó feldolgozásának teljes folyamatát a növény termesztésétől kezdve egészen addig, hogy a csészénkbe kerül. Túravezetőnk egy rendkívól jó humorú ember volt, nem átallott minket viccekkel szórakoztatni, nem csoda, hogy emlékezetes lett a túravezetés, nem is beszélve arról a rengeteg érdekes információról, amiket elmesélt.

Természetesen az utolsó lépéseknél kóstoltunk többféle feldolgozottsági állapotú kakaót.

Kilátás a Finca de Candelaria kávé és kakaó farm teraszáról, ahol kávézni is lehetett természetesen 🙂

Ami engem meglepett, hogy a kakaó növény virága akkora, mint egy köröm, fehér, elég jelentéktelen és semmilyen illata sincs.

Az alábbi képen megnézheted, hogy néz ki a kakaó termése. Egy-egy ilyen 2 öklömnyi darab sok kisebb, fehér színű babot tartalmaz. Kívül fehér színű, sikamlós héjszerűség fedi, ezt le kell róla fejteni, majd fermentálni, pörkölni és végül őrölni. Nagyjából ennyi a kakaókészítés folyamata.

Na és most jön a lényeg: a nyers kakaó iszonyú keserű, magában ihatatlan és olyan az íze, ami köszönőviszonyban sincs azzal az itallal, amit mi Európában ismerünk.

Még a legdrágább, csúcsminőségű, extrém magas kakaótartalmú csoki íze sem hasonlít egy kicsit sem a valódi, friss, nyers, 100%-os kakóéra.

A kostolón többféle változatban is kóstoltuk:

  • teljesen nyersen, a szilárd kakaót
  • vízzel felhigítva a nyers, ledarált kakaót cukor nélkül és cukorral
  • tejjel és cukorral ízesítve a forró vízzel oldott kakaót

Elég megosztó volt a kóstolás, a csoportunk egy része fintorogva tette le a csészéjét. Nekem a nyers, cukros-vizes, illetve tejes-cukros verzió ízlett. Az utóbbit különösen finomnak találtam: sűrű, érezni benne a nyers kakaó tömény ízét, mégis édes a cukortól. Páratlan élmény volt.

Modernkori rabszolgaság a kakaó farmokon

És végezetül még azt is megtudtuk, hogy a nagy kakaógyártókból 5 világcég konkrétan gyermek rabszolgákkal szüretelteti le a kakaót az afrikai országokban… ez azt jelenti, hogy a gyerekeket elrabolják vagy megveszik a családjuktól, rabszolgaként tartják fogva őket a farmon, ahol nem kapnak rendes ellátást, moslék étellel etetik őket és ingyen dolgoznak napi 10-12 órát a farmon.

Utánaolvastam és megtudtam, hogy a különböző garancia címkék nem jelentenek semmit, mert a korrupció mindent átsző Afrikában és gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hogy mi folyik ezeken a farmokon.

Az egyetlen dolog, amit vásárlóként megtehetünk, hogy nem vásárolunk Afrikából származó kakaót.

Mert szerencsére Dél-Amerikában nincs ilyen, itt rendes munkavállalók (még ha alacsony bérért is) szüretelik le a kakaót.

Miután mindenki feldolgozta a hallottakat, bevásároltunk és én ittam még egy kávét, majd elindultunk visszafelé.

Hazaút és biztonság

A visszaút Mincába is érdekes volt, kicsit más úton mentünk, útközben pedig belebotlottunk helyi hegyi tanyákba, ezek a fincák. Ugyanaz a sűrű dzsungel borított mindent, mint idefelé. Érdekes, hogy errefelé szinte a madár se jár, alig találkoztunk néhány emberrel. Azonban megfigyeltük, hogy a házikók környékén rengeteg a műanyagszemét… tulajdonképpen saját maguk “alá” szemetelnek. Úgy tűnik, nem csak a szemétszállítás lehetősége hiányzik, hanem az igény is…

Visszafelé a kisbuszok, amikkel felfelé is jöttünk, elméletileg menetrend szerint közlekednek, mi a biztonság kedvéért azonban egy korábbi indulást céloztunk meg, ugyanis az elmúlt 5-6 napban megismertük a helyi viszonyokat (kimaradhat egy járat, nem férünk fel, nem a menetrend szerint indul, hanem amikor megtelik…).

Neked is azt javaslom, hogy SOHA ne centizd ki az utazást, mindenhova JÓVAL KORÁBBAN érkezz meg, és sose célozz be egy utolsó járatot.

Mi többször is ezen előrelátásunk miatt úsztuk meg, hogy ott ragadjunk valahol. És ugye itt 6 órakor pontban lemegy a nap és fél órán belül koromsötét van… szóval, nem éri meg kockáztatni. Mondom én ezt úgy, hogy otthon mindent hajszálpontosan kicentizek, utolsó utána pillanatra apellálok. Itt felülmúltam önmagam, hála annak a félelmemnek, hogy bajba kerülök.

A mincai kiruccanás tehát igazán jól sikerült, biztonságban visszaértünk Tagangába, ahol a hosszú nap után jólesett egy kis pihenés.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük